2024.08.17. 12:00
A ZTE FC bátor játéka lehet a kulcs a Fehérvár FC ellen is
Az európai kupaküzdelmek mellett folytatódik a labdarúgó NB I. sorozata is, és a hét végén a 4. forduló találkozóit rendezik meg. A ZTE FC csapata vasárnap (15.30) a Fehérvár FC vendége lesz, annak a csapatnak, amely szerdán még a Európa Konferencia-ligában lépett pályára, de a ciprusi Omonia jelentette a végállomást is a fehérváriak számára.
Mim Gergely bátran lőtt a Paks elleni meccsen és volt is eredménye ennek... Lőni kell, ha alkalom lesz rá, hiszen csak ebből születhet találat Fotó: Szekeres Péter
Csak a tények kedvéért: a Fehérvár FC az első mérkőzésen még az előző héten 1-0-ra kapott ki idegenben, ami akkor még egy biztató eredménynek számított, de jött a szerdai visszavágó és odahaza is 2-0-ra kapott ki a fehérvári csapat. A mérkőzés után Pető Tamás, a fehérváriak vezetőedzője nyilvánosan is kritizálta csapatát a hozzáállás tekintetében.
Ez viszont a múlt, jelenleg a ZTE FC három meccsből kétszer vesztett, egyszer nyert, a Fehérvár FC eddig egy győzelmet és egy döntetlent ért el, és egyszer szendetett vereséget. Amikor Márton Gáborral, a ZTE FC szakvezetőjével beszéltünk, két dolgot is említett: ő nem szereti nyilvánosan kritizálni a játékosait, a másik, hogy az első két, vesztes találkozó után sem sem érzett elkeseredést a társaságon, persze a Paks elleni győzelem nagyon jól jött nekik.
- Két dolog lehetséges, vagy megsértődnek a játékosok, vagy észbe kapnak egy ilyen kritika után, de én nem foglalkozom ezzel, nekünk saját magunkra kell figyelni - mondta lappunk felvetésére Márton Gábor. - Az első három fordulóban sem éreztem, hogy ne lenne meg bennünk győzni akarás, a harmadik meccsünkön, a Paks ellen ez már eredménnyel is párosult. A három pont az három pont, mindegy, hogy az ember ki ellen szerzi meg. Bátran kell játszanunk vasárnap is, ez a legfontosabb, felkészülünk az ellenfél erősségeire és a gyengeségeire is, ahogy minden bizonnyal ők is ezt teszik velünk kapcsolatban.
Érdekes lesz a találkozó abból a szempontból is , hogy két volt ZTE-játékos jelenleg a Fehérvár FC-t erősíti. Bedi Bence 12 évig tartozott a ZTE FC kötelékébe, és a nyáron nem újította meg szerződését Egerszegen. Új kihívást keresett, végül a Fehérvár FC-nél találta ezt meg, de nyilvánvalóan, a ZTE szimpatizánsainak a szemében egy olyan játékos marad, akinek a ZTE-hez való kötődése elvitathatatlan. Huszti András pedig jelenleg kölcsönszerződéssel szerepel Fehérváron.
Akiket nem kell majd keresni a kék-fehérek vasárnapi összeállításában, ők a sérültek. Stefanos Evangelou, Csonka András, Csóka Dániel is különmunkát végez, ahogy Yohan Croizet is, akinek a bokája a múlt heti, Paks elleni találkozó előtt fordult alá.