Az ökölvívásban talált igazi "otthonra" Varga István

– A Nagykanizsától több száz kilométerre található Békés vármegyei Körösújfaluban születettem – mesélte István. – Nagyon nehéz körülmények között, szegénységben nőttünk fel a négy testvéremmel. Az általános iskolában nem volt mód sportolni, az egyetlen mozgási lehetőséget a mezőgazdasági földeken való munka, például a kapálás, gyomlálás jelentette. Az megedzette az embert testileg mindenképp. A nyolc általános elvégzése után minél előbb munkát kellett találnom, hogy a keresetemet hazaadjam majd a családunknak. A fővárosban segédmunka várt az építőiparban, aztán szerettem volna sportolni, mozogni. Az Építők Sportegyesületénél kezdtem 1970-ben, akkor még érdekelt az ejtőernyőzés, letettem a jogosítványt is. Szegény gyerekként hajtott a bizonyítási vágy, hogy megállhatom a helyem.

A 72 éves Varga István kiemelte: tetszett neki az ökölvívás, az újságokban mindig beszámoltak a legnagyobb nevekről, Papp Lacira felnéztek, és minden fiatal példaképként tekintett rá. Budapesten olyan környéken lakott és dolgozott, ahol, úgy érezte, szüksége van egyfajta önvédelmi sportra, így eljárt bokszedzésekre.

– Soha nem kerestem a bajt – fűzte hozzá. – Jó érzés volt, hogy ebben a férfias, kemény sportban bővíthettem a tudásomat. A fizikai munka után sem ismertem pardont, lementem az edzőterembe és maximális tréninget raktam össze. A fővárosból vittek minket a csapattársaimmal együtt különféle versenyekre, kupákra, és csapatbajnokságokra is. Az amatőr ökölvívásban 67 kilogrammosok között szerepeltem, alapvetően jó élményeket őrzök, hiszen minden hétvégén utaztunk egy viadalra. A ringben "otthonra" találtam, feltöltött energiával a munka előtt, úgy éreztem, egy pillanatra sem fáradok el. Lendített előre az újabb eredmény, de a csalódást is feldolgoztam, semmi és senki nem tudott megállítani, s ez a mai napig így van.

István határőrként két évet dolgozott, akkor háttérbe került egy kicsit a boksz, csak az edzésre koncentrált. Aztán visszakerült a nevelőegyesületéhez, majd 1977-ig több versenyen is kötelek közé lépett.

– Egy évvel később megismertem az azóta elhunyt feleségemet, akivel Nagykanizsán alapítottunk családot – folytatta. – Kerestem a városban a sportolási lehetőségeket, s hamarosan megtaláltam Salamon László edzőt, aki akkor a MÁV-NTE szakosztályát vezette. A klubnál a néhai Korpics Miklóssal együtt még évekig bokszoltunk, talán mi ketten voltunk az utolsó mohikánok ott. Később lassan, de biztosan leépült a szakosztály és meg is szűnt. Viszont rajongtunk az ökölvívásért, és sok tehetséges fiatal járt az edzésekre. Már edzőként vettük fel a kesztyűt szó szerint és átvitt értelemben is, és 1995-ben megalapítottuk kanizsai vállalkozók segítségével a Kanizsa Box Klubot. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a tehetséges fiatalok szorgalmasan jártak edzésekre, később számos korosztályos bajnokságnak adhatott helyet Nagykanizsa, ahol megannyi tehetség szerzett bajnoki címeket.

Kiemelte: a felnőtt csapatbajnokságra minden súlycsoportban kiálltak és kiváló csatákat vívtak. A sok élmény mellett szívesen emlékszik vissza arra, amikor a 2000-es évek valamelyikén az ország 250 csapata közül az országos ranglistán a kanizsaiak az első 15 között szerepeltek.

Varga István a mai napig edz, és olykor trénerként is számítanak a tudására, a tapasztalatára. Keménysége, a sport iránt érzett alázata és kitartása miatt sokan kedvelik az edzésmódszereit. Nála nincs pardon, Papp Laci módszereit követve az erőnléti gyakorlatokra alapozva tervezi meg az ökölvívók felkészítését, hiszen szerinte csak akkor lehet jó technikai képzést adni az embereknek, ha azt erővel bírják is. 

Varga István a stafétát Dolmányos László sárkányrepülő pilótának adta át.