Bajnoki forduló és nemzetközi megmérettetés

2024.08.22. 14:05

Jet-ski verseny volt Nagykanizsán

Sikeresen lezajlott az elmúlt hétvégén Nagykanizsán a Jet-Ski Magyar Bajnokság harmadik, zárófutama az Art of Info Kupáért, mely egyben Juhos Árpád emlékversenye is volt. A második alkalommal a Csónakázó-tónál megtartott jet-ski verseny a magyar bajnoki forduló mellett nyitott, nemzetközi megmérettetés is volt.

Korosa Titanilla

Tíz kategóriában mérették meg magukat az indulók a jet-ski versenyen a Nagykanizsán lezajlott bajnoki fordulón

Forrás: Magyar Jet-ski Szövetség

Dobri Noémi, a verseny szervezője érdeklődésünkre elmondta, hogy a tavalyi sikeres verseny után került ismét Kanizsára az esemény. Szombaton a kisebb futamokat rendezték, vasárnap pedig a nagy kategóriák versenyzői mérték össze tudásukat. A balesetmentesen lezajlott jet-ski verseny számos érdeklődőt vonzott.

jet-ski verseny
A jet-ski verseny eredményhirdetését követően közös fotó készült a díjazottakról 

Jet-ski verseny hazai és külföldi indulókkal

Vasárnap a jet-ski országos bajnokság harmadik fordulóján felvonult a hazai jet-ski sport színe-java, és a szomszédos országokból, illetve még Dubajból is érkezett versenyző, összesen mintegy 50-en, akik 10 versenyszámban mérették meg magukat az álló- és ülő járműveken. A legifjabb versenyző 9 éves volt. Voltak, akik több kategóriában is megmérették magukat, a legeredményesebb versenyző Kasza György lett, aki négy elsőséget szerzett. 

A jet-ski verseny megnyitóján a szervezők és a támogatók köszöntötték a megjelenteket. A sportesemény fővédnöke Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője volt, aki szintén köszöntötte a a versenyzőket és az érdeklődőket.

Forrás: Magyar Jet-ski Szövetség

Ez alkalommal az idő hiánya miatt a tavaly népszerű amatőr futamok elmaradtak, viszont a látogatók közül kisorsoltak egy szerencsés nyertest, akit a világbajnok Kasza György ültetett a világ egyik legerősebb jet-ski gépére, és vitte pár kört a tavon.

A NagyON Kanizsa is bekapcsolódott a szervezésbe

Új attrakcióként idén interaktív keretek között a színpadnál a pihenőidőkben beszélgetéseket folytattak a versenyzőkkel a sportról, az eredményeikről és a jet-ski életérzésről. A verseny mellett számos kiegészítő program is várta az érdeklődőket, szombaton modern diszkóparti szórakoztatta a versenyzőket és a látogatókat. A tavalyihoz hasonlóan a NagyON Kanizsa Egyesület is csatlakozott a jet-ski országos bajnoksághoz. Szervezésükben szombaton a legkisebbeket a Napsugár Duó várta gyermekműsorral, vasárnap pedig a NagyON Kanizsa nyári tehetségkutatójára invitálta mindazokat, akik valamilyen különleges produkcióval bírnak. 

Dobri Noémi hozzátette, s egyúttal kéréssel is fordult a nagykanizsai önkormányzathoz: ha a jet-ski pálya méretét növelnék, akkor nagyon erős európai szintű versenypálya lehetne a Csótón. A szövetség és a versenyzők visszajelzései szerint fantasztikus volt az idei jet-ski verseny is, a helyszínnel és a szervezéssel mind elégedettek voltak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában