Kövesse Ön is az egerszegi sportember úszását

2024.08.22. 10:53

Mányoki Attila elkezdte a Manhattan-sziget körbeúszását (frissítve)

Rég hallottunk róla, ami nem jelenti azt, hogy befejezte volna a népszerű egerszegi sportember, sőt! Mányoki Attila – hiszen róla van szó – jelenleg New Yorkban van és a tervek szerint ma délután megkezdi a Manhattan-sziget körbeúszását.

Kerkai Attila

Mányoki Attila most is tudta, hogy merre tart és mit akar

Forrás: ZH-Archívum

Mányoki Attilát alighanem felesleges bemutatni, hiszen az elmúlt években, de mondhatni, évtizedben is gyakran szerepelt a hírekben. Az egerszegi hosszútávúszó ma is rekorder a Balaton hosszában történő átúszásával, hiszen megállás nélkül teljesítette a közel 80 km-es távot még 2008-ban. Emellett pedig számos más erőpróbát is teljesített. A legnagyobb ismertséget számára talán az Ocean's Seven nevű sorozat hozta meg, hiszen a világ talán legveszélyesebb tengeri és óceáni szorosának átúszása nem kis próbatétel volt a sportember számára. 

Az egerszegi sportember, Mányoki Attila egy korábbi felvételen, amikor élménybeszámolót tart az előző kihívásairól
Forrás: ZH-Archívum

Az addig vezető útjáról és persze a közben előállt nehézségekről és megpróbáltatásokról dokumentumfilm is készült, most pedig New Yorkban szeretne ismét valami emlékezetest letenni az asztalra Lecsó, ahogy sokan ismerik. Számára a 2024-es év fő versenye New Yorkban van, ahol a tervek szerint ma, azaz csütörtökön, magyar idő szerint 15 órától kísérli meg körbeúszni a Manhattan-szigetet. A sportember erről úgy írt, hogy 20 évvel ezelőtt, 2004 szeptember 11-én úszta az utolsó Világ Kupa versenyét Atlantic City lagunájában, ami nagyon közel van New Yorkhoz. Akkor még gondolni sem mert arra, hogy egyszer körbeússza a világ egyik legismertebb szigetét, a Manhattan-szigetet. A New York úszómaraton több mint egy verseny, hatalmas hagyománnyal rendelkezik. A világ egyik legrégebbi múltra visszavezethető úszóversenye, ami számos névváltoztatáson ment keresztül, de az útvonal mindig megegyezett. 1915-ben volt az első sikeres Manhattan körbeúszás, ami az amerikai Robert Dowling nevéhez fűződik. A közel 50 km-es távot 13 óra 45 perc alatt teljesítette. 1930-tól már az IPSA (Nemzetközi Profi Úszó Szövetség) verseny keretében ment tovább. A történelmi verseny 1982-től már a Manhattan Sziget Úszó Szövetség keretein belül zajlott. 2016-tól van a jelenlegi név alatt, 20 Bridges. A név arra utal, hogy a sziget körbeúszásához 20 darab híd alatt kell elhaladni, míg teljesen körbeér a versenyző.

Eddig 1339-en úszták sikeresen körbe a szigetet, az idén 25 országból 90 úszó vág, illetve vágott neki a versenynek az augusztus 19-25. közötti időablakban. Mányoki Attila ma (a tervek szerint 15.15-től) egy ausztrál úszóval kezdi meg úszását, és arról számolt be, hogy rossz idő esetén tolódhat az úszás napja is. Mindenesetre Mányoki Attila lapunknak is elküldte azon linkek címét (https://track.rs/nyow, illetve a saját nyomkövetője, https://track.rs/AttilaManyoki), melyen nyomon lehet követni, hogy abban a pillanatban hol tart. Amennyiben ezt a próbát is sikeresen teljesíti, akkor sikerül befejeznie a legrégebbi úszósorozatot, a Triple Crown-t. A Triple Crown azoké, akik átússzák a 32 km széles La Manche csatornát, átkelnek a Catalina-csatornán Kalifornia partjainál a Catalina-sziget és Los Angeles közötti 32 kilométeres távon, s ezt a kettőt az Ocean's Seven sorozaton belül már teljesítette. Most következhet a New York-i Manhattan-sziget közbeúszása.

Frissítés!

Mányoki Attila  megkezdte úszását, jelenleg valamivel több, mint 11 km-t tett már meg és elhagyta a Mill Rock Island-ot is.   Mellette úszik, illetve egy kicsivel lemaradva tőle az ausztrál  Peter Stewart, akivel egy időben kezdte meg úszását. Mányoki Attila korábban úgy tervezte, hogy nagyjából 8 órára lesz szüksége, hogy teljesítse a 48.5 km-es távot, így várhatóan 23 óra körül érhet célba.   

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában