Sör helyett "barac": a becenév FIFA-játékvezetőként is elkísérte a nagykanizsai Kovács Lászlót

– Gyerekkoromban minden srác álma az volt, hogy labdarúgó legyen, ezért ezen az úton indultam el én is – fogalmazott a nagykanizsai Kovács László. – Mindenütt rúgtuk a bőrt, de nagy lendületet adott, amikor a néhai Szakony Gyula bácsi (Szakony Attila fotós édesapja) Zala megyéből összeválogatta a 14 évesek labdarúgó válogatottját. Egészen a döntőig meneteltünk, amit Székesfehérváron tartottak, ahol egyetlen góllal kaptunk ki a Baranya megyeiektől. Talán azért is maradt meg bennem az élmény, mert ott láttam életemben először televíziót egy üzlet kirakatában. Aztán már fociztam az Olajbányász az ifjúsági csapatában, az egyik edző viszont meggyőzött néhányunkat, hogy menjünk át a MÁV-NTE együtteséhez, vagyis akkor csak úgy mondták: a "Vasútba" játszani. Aztán az egész életem oda kötött, mert az építészmérnöki főiskola után 40 évig a MÁV-nál dolgoztam és onnan is mentem nyugdíjba.

A rövid kitérő után visszatérünk a fiatalkorához, amikor a "Barac" becenevet kapta, ami egész pályafutása során elkísérte. Sőt azóta is mindenki így ismeri. Történt egyszer, amikor Szekszárdra meccsre utaztak vonattal. Az egyik állomáson az idősebb játékosok elküldték sörért, viszont a közeli boltban nem kapott.

– Egy néni vitt a fején egy nagy kosár barackot – mondta. – Az egészet odaadta két forintért, amit elvittem. Sör helyett, ahogy mi akkor mondtuk egymás között "k" nélkül, baracot vittem nekik. Na ezután lettem: "Barac".

Kovács László később felnőttként az NB II.-es bajnokságban, majd NB III.-ban is összesen 5-6 évet középpályás poszton játszott. Aztán a munkája miatt abbahagyta az aktív játékot, közben edző lett Nagyrécsén. Utóbbi időszak nem tartott sokáig, hiszen nem békélt meg a játékosok hozzáállásával. Így néhány évig eltávolodott a pályától, pusztán a lelátóról szurkolt a csapatoknak.

– Mígnem a hírlapárusnál összefutottam két korábbi játékostársammal, akik épp játékvezetőket oktattak Nagykanizsán – folytatta. – Elhívtak, de nem akartam menni, aztán mégis velük tartottam. Végül elvégeztem a labdarúgó játékvezetői tanfolyamot, és szerencsés voltam, hiszen három év alatt már az NB I.-ben találtam magam. A megye I. osztályában kezdtem egy ifjúsági meccsen partjelzőként, aztán először bíróként  egy Lenti-Bak meccsen működtem. Egy évvel később, mivel akkor nem volt harmadosztályú nemzeti bajnokság, az NB II.-ben találtam magam. Az első találkozóra jól emlékszem: Balatonfűzfő-Ajka szomszédvár rangadó volt, ami plusz pikantériát adott a bemutatkozásomnak. Sokat jelentett, hogy játékosként érkeztem a bírói világba. Szinte mindenütt ismertek is. Újabb egy év múlva az élvonalban találtam magam. Székesfehérváron a Videoton-Nyíregyháza meccsen bíráskodtam először, az akkori focira az volt a jellemző, hogy a mérkőzés után a csapatok sorfalat álltak nekem és megtapsoltak a közönséggel együtt. Vezettem több rangadót, Fradi-Újpest, de akkoriban a Honvéd-Újpest is annak számított.

Barac közben járt külföldre is, Hamburgban partjelzőként számítottak precíz, koncentrált munkájára. Egy élvonalbeli győri meccsen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is felfigyelt a játékvezetésére. Kovács László ekkor lett Zala megye első FIFA-játékvezetője.

– Több mint 40 országban jártam, nemzetközi mérkőzéseket vezethettem, nagyon jó élményekkel gazdagodtam – folytatta. – Számos nemzeti válogatott tétmeccsén fújhattam a sípot. Emlékezetes élményt jelentett Innsbruckban 1982-ben havas esőben a Real Madrid-Innsbruck meccset vezetni, az akkori nagy sztárokkal találkozhattam, s a meccs pikantériája, hogy nem a spanyolok nyertek. Szintén óriási megtiszteltetés volt a német válogatott, vagy épp a FC Bayern München együttesének fújni. Olyan nagyszerű játékosokkal találkozhattam, mint Diego Maradona, Jürgen Klinsmann, Lothar Matthäus, a brazil válogatott tagjai  és még sokan mások.

Barac 45 éves korában kikerült a FIFA játékvezetői közül, de még 50 éves koráig fújt a magyar élvonalban. Érthetően büszke arra, hogy 16 éven keresztül lehetett játékvezető. Ezután főleg ellenőrként tevékenykedett, ám a mai napig olyan fiatal tehetségeket kutat országszerte, akiből jó játékvezetőt képezhetnek.

Kovács László a stafétát Varga Istvánnak, a Kanizsa Box Klub edzőjének, egykori sportolónak adta át.