A Nagykanizsa FC kétszer is vezetett

2 órája

Futsal: a hajrában kapott gólok döntöttek

Az NB II-es futsalbajnokság Nyugati csoportjában hiába vezetett kétszer is, végül kikapott a fővárosban a Nagykanizsa FC együttese.

Kerkai Attila

A kanizsai futsalosok most szoros meccsen kaptak ki

Fotó: Szakony Attila

ELTE-BEAC - Nagykanizsa FC 3-2 (1-1)

Budapest, Sport 11, 80 néző. Jv.: Muhari. 

Nagykanizsa FC: Szabó Á. - Manganelli, Schuller, Bogyó, Bozsoki.  Csere: Szőke, Molnár S., Dömötörfy, Gyurcsányi. Játékos-edző: Gyurcsányi Zsolt. 

Gólszerzők: Dobos (19.), Szini (35.), Csernay (39.), illetve Molnár S. (14.), Bozsoki (32.). 

A bajnokság harmadik fordulójában a fővárosban szerepelt a Nagykanizsa FC együttese. A zalaiak egy győztes meccsel a hátuk mögött utaztak  a hibátlan mérleggel rendelkező BEAC-hoz. Jól is kezdett a dél-zalai alakulat, hiszen negyedóra játék után Molnár  találatával  megszerezte a vezetést. A félidő vége előtt egyenlítettek a hazaiak, majd a második húsz perc elején Bozsoki révén ismét a kanizsaiaknál volt az előny. Küzdelmes találkozón  végül a hajrá döntött: a BEAC előbb egyenlített, majd egy perccel a vége előtt a győztes  gólt is megszerezte. 

A Nagykanizsa Futsal Club  következő mérkőzését hétfőn (19.30)  vívja a Kanizsa Arénában, amikor a Sárbogárd lesz az ellenfél. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában