Az első a harmadik ellen, mi ez ha nem izgalmas csata?

2 órája

Rangadó jön: az FC Nagykanizsa a Ferencváros kettőt fogadja

Vasárnap, rangadót játszanak Nagykanizsán az NB III.-ban. Nem is lehetne másnak nevezni az FC Nagykanizsa és a Ferencváros II. összecsapását a Délnyugati csoportban, hiszen az éllovas fogadja a harmadik helyezettet.

Kerkai Attila

Az FC Nagykanizsa két hete is rangadót játszott hazai pályán, akkor a PMFC ellen döntetlent ért el a piros mezes dél-zalai együttes

Fotó: Szakony Attila

A vasárnap 13 órakor kezdődő összecsapás a hírek szerint sok nézőt vonz, hiszen a Fradi lesz az ellenfél, még akkor is, ha a második együttese. Az FC Nagykanizsa jól jött ki a legutóbbi fordulóból, ugyanis az előnye az élen három pontra nőtt, de még jobban jöhetne ki a mostani, 13. fordulóból, ha ismét győzne. Gabala Krisztiánt, a dél-zalaiak vezetőedzőjét kérdeztük a derbi előtt, miként várja ő a találkozót. 

FC nagykanizsa
Középen János Norbert, az FC Nagykanizsa támadója, akinek a specialitása, hogy csereként eredményes... 
Fotó: Szakony Attila

-Mindenki bevethető az újabb fontos mérkőzés előtt? - kérdeztük tőle, hiszen az utóbbi időszakban sérülések is nehezítették a dolgukat. 
- A múlt heti viszontagságokhoz képest úgy néz ki, hogy mindenkire számíthatok majd - válaszolta a szakvezető. - Ez azt jelenti, hogy Kondor és Lakatos is teljes munkát végzett, így ilyen szempontból jó helyzetből várjuk ezt a mérkőzést.

- Rangadó jön, megvan az esély, hogy tovább nőhet az élen az előny. Fontos szempont lesz ez? 
- Persze, hogy fontos szempont ez is, de csak a Ferencvároshoz való viszonyunkat érinti csak. Előnyünket tekintve nem csak a FTC II. jelentkezik az első pozícióra, hanem van még legalább négy-öt csapat, melyek bajnoki álmokat kergetnek és a sorsolásnak köszönhetően hétről-hétre változhat a helyzet. Ha a stabilitásunk megmarad, akkor az előnyünk is.

- Milyen ellenfélre számít és milyen hangulatú meccsre? 
- Nem kell mondanom, hogy pillanatnyilag a legerősebb csapat érkezik hozzánk. Ebben a bajnokságban, az egész harmadosztályt tekintve még nem talált legyőzőre a Ferencváros kettő, és idegenbeli mérkőzései mindegyikét megnyerte. Azt gondolom ezen tények is mutatják, hogy megint komoly kihívás elé nézünk. Nem számítok szép mérkőzésre, de az biztos, hogy mindkét csapat kellően motivált lesz, így egy jó és izgalmas találkozóra van kilátás.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában