Csak bort iszom, így nem vagyok alkoholista

A közösségi szenvedélybeteg-ellátással három főállású alkalmazott foglalkozik, a csoportot vezető Leposa Gáborné Simon Szilviával a máltaiak kanizsai törzshelyén, az alsóvárosi templom kolostorépületében találkoztunk. Elmondta: - Elsősorban alkoholfüggőségben szenvedők keresnek fel minket, de a kábítószer- és gyógyszerfüggők, valamint a játékszenvedély-betegek előtt is nyitottak vagyunk, s 2006 szeptemberétől valósítjuk meg Nagykanizsa közigazgatási területén a szenvedélybetegek közösségi ellátását - fogalmazott a szociális munkás és fejlesztő pedagógus végzettségű Szilvia. - Szolgálatunk középpontjában a segítségre szoruló, addiktív problémával küzdő szenvedélybeteg, illetve a hozzátartozó áll.

- Feladatunk a függőségtől való szabadulás hatékony segítése, a problémáik megoldásában való közreműködés - folytatta. - A munkaügyi központ segítségével próbáljuk visszavezetni őket a munka világába, vagy beiskolázni. Tapasztalataink szerint sokan azért nem mennek el dolgozni, mivel szociális segélyből élnek, s számunkra a rendszeresen érkező segély fontosabb, mint egy munkahely megléte, amit bármikor elveszíthetnek.

A máltaiak szolgáltatásai térítésmentesek, s egy-egy reggeli kávéra - Az egy csepp gondoskodás című akció keretében -, vagy éppen kreatív csoportfoglalkozásra is örömmel érkeznek a résztvevők. Az aktuális ünnepre jellemző motívumok elkészítése közben pedig a problémáik megvitatása is kötetlen formában történik, így kényszer nélkül buknak felszínre a gondok.

- Pontosan 2006. november 1-jétől vagyok az átmeneti szálló lakója, s bár mehetnék máshova is, inkább maradok ott - mondta a 60 esztendős István. - Az unokaöcsémhez egy közeli faluba elmehetnék csicskásnak, de abból nem kérek, mert a szállásért cserébe oda kellene adnom a 25.650 forintos segélyemet, meg még parancsolgatna is. Hogy iszom-e? Hát persze, de csak bort, így nem vagyok alkoholista.

- Két hete látogatom a máltaiak fogadóját , akkor hallottam először, hogy létezik ilyen - mondta egy karácsony előtti kávézás közben a 35 éves Zsolt, akinek az intézetből kikerülve nem volt hova mennie, így hosszú ideje az átmeneti szálló lakója. - Nagyon jó ide járni, mert azt kapom, amire minden embernek a legnagyobb szüksége van: szeretetet. Közösségben vagyok, s nemcsak meghallgatnak, de oda is figyelnek rám. A szeretet olyan dolog, ami nem kerül pénzbe, s minden embernek ugyanúgy megjár. Legyen az hajléktalan, mint én, vagy akár alkoholista, mint itt néhányan.

Zsolt a karácsonyt a baptistáknál töltötte, s amióta megtért, úgy érzi: élni jó. Sorsa jobbra fordulására is lát esélyt, ezért nem adja fel, s amúgy sem önpusztító alkat. Másokon is szeretne segíteni, ezért egy karitatív szervezetnél fog munkát vállalni.

A 44 éves Magdi saját bevallása szerint öt-hat éve alkoholista, s bár közben voltak tisztább periódusai, nem hiszi, hogy végleg le tudná tenni a poharat.
- Ok nélkül senki nem nyúl a pohárhoz - állítja Magdi, aki körülbelül egy hónapja nem iszik. - Az alkohol oldja a stresszt, mást semmit. Ha iszom, nem fáj az élet, de ha kezdek kijózanodni, ismét ott vagyok, ahol a part szakad. Ezt nem érthetik meg a kívülállók, s éppen ezért járok ide már 2006-tól, mert itt azokkal az AA-sokkal (Anonim Alkoholisták) vagyok együtt, akik hozzám hasonló gondokkal küzdenek. S mivel azonos cipőben járunk, átvágni sem tudjuk egymást. Mert azért előfordult, hogy valaki azt mondta: öt éve nem iszik, de éreztem rajta a pia szagát. Egymással beszélgetve következtetéseket is levonhatunk, s az adódó munkalehetőségekről is tájékoztatjuk egymást.

Magdi kék könyvéből kitűnik: az utóbbi években dolgozott a Kanizsa Pékségnél, egy multinál és egy nagyradai szőlészetben, nem válogat a munkák között, mert a 7 tagú családjának valamiből élnie kell. Hogy milyen élet vár rájuk, s a Máltai Szeretetszolgálat fogadójába járó többi szenvedélybetegre 2010-ben, azt még nem lehet tudni. De annyi biztos, hogy ők legalább társakra és segítőkre találtaka bajban, így már nincsenek egyedül...


TÖBB MINT EGY ÉVE NEM ISZIK
A 30 éves György szerencsés, mert bár novemberben elveszítette az állását, az édesanyjánál lakik, akinek van munkája. – Alkoholista voltam, de hároméves kemény munkával, s egy alkoholellenes klub segítségével sikerült kilábalnom – mondta. – Beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, mert tropára ment az egészségem, a látásom is romlott. A máltaiakon keresztül kapok szemüveget, de ezenfelül is sokat segítenek. December 12-én volt egy éve, hogy nem iszom, s nem is kívánom az alkoholt.