Szentpéterúr szelíd környezetű, befogadó falu, őrzi hagyományait

A fentiekben leírtak Budavár 1849-es ostrománál történtek. Inkey Kázmér ekkor Bánfán élt, mely település 1756-tól, amikor a szentpéterúri plébánia levált Pacsától és önálló lett, Ráddal, Gétyével, Igriczével, Nemesszerrel, Vöörrel – ma Vörrű – Rokolánnyal, Cserhíddel, Dubával, Hosszúhajtással fiókegyházként ide csatolódtak, s nagy részük ma már nem is létező község. Mindez most azért is érdekes, mert a könyvhöz Lakatos István Szentpéterúr polgármestere írta az előszót, s a községbe a „Mert az ön faluja is rajta van a térképen!” turisztikai sorozatunkkal kaptunk meghívást.

- Inkey Kázmér és felesége tiszteletére ebben az évben egy féldombormű is készül, jövőre, Budavár elfoglalásának évfordulóján tervezünk számukra méltó módon emléket állítani. Korábban a mi falunk is máshol volt. Az ötvenes években kerületekre osztották a falunkat. Még én is emlékszem arra, amikor Szentpéterúr első kerület volt, a mostani nemesszeri községrészünk a második kerület, Vörrűt pedig harmadik kerületnek hívták. Nemesszeren született Csertán Sándor, akit 1848-ban Zala megye kormánybiztosává nevezek ki, halálra is ítélték, de Deák Ferenc közbenjárása nem végzeték ki. Régi falu a miénk, valamikor apátság is létezett ezen a vidéken – mondja Lakatos István.

Ma már nehéz elképzelni, de a leírások szerint, a Pacsáról Szentpéterúrra vezető út mentén álló kereszttel szembeni völgyben, ahol most hatalmas napraforgó tábla húzódik, Vidó zalai gróf 1166-ban apátságot alapított a János rendű ispotályosok számára, amit a tatárok romboltak le, a köré települt falut pedig később, a Vasvári béke után visszavonuló török égette fel. Ennek emlékét őrzi ma is az Égetett-kertek dűlő név. Azt követően települt a falu a mostani, védettebb helyére. A barokk templomot Szent Péter és Pál tiszteletére1722-ben kezdték építeni. Az új templomépítéshez felhasználták az örményesi pálos kolostor romjaiból ideszállított köveket is, a munkával 1735-ben készültek el.

- A templom a legrégibb történelmi örökségünk. Felújításra szorulna, keressük is ennek lehetőségeit, mert saját erőből kevesek vagyunk ehhez, viszont kötelességünk megóvni azt, amit elődeink létrehoztak. Szemben, a régi iskolát sikerült megvásárolnunk, ebből tájházat kívánunk létrehozni, mert sok mindent őrzünk még a régi paraszti használati tárgyakból, eszközökből. Jómagam is hozzájutottam teknőkhöz, óvok egy régi konyhaszekrényt is, de élnek a faluban, akik ilyesmiket gyűjtöttek is. Az iskola előtt áll egy romos, műemlék jellegű szentháromság szobrunk, aminek a felújítására gyűjtést szervezünk, s máris érkeznek adományok. Például a mostani óvoda felújításunk műszaki ellenőre az ezért járó díját ajánlotta fel a szobor megújításához – említi Lakatos István. Király László a templom gondozója és felesége Ellus asszony mutatja meg a belül is impozáns templomot.

- Ma már ministránsok sem akadnak, én szoktam a misén csengetni a celebráláshoz a helyemről – mutatja meg a padok közé tett csengőt Ellus asszony.

A templom szomszédságában fóliasátrak sorakoznak, előttük, két nagy lapon rengeteg paradicsom érik a napon, odébb asszonyok szedik a spárgababot. Jókedvűen fogadnak, jó a termés, egy talicska már tele van sárguló babbal.

- Három és fél hektáron gazdálkodunk az értékteremtő közmunkaprogram kertében. Húsz munkásunkkal gyümölcsöt, krumplit, batátát, egyéb konyhakerti növényeket, például paprikát, paradicsomot, zöldséget termelünk a konyhánkra, s próbáljuk rendben tartani a köztereket. Nyolcvannégy házat külföldiek vettek meg a faluban, amelyből 16-ban életvitelszerűen is itt élnek. De jöttek hozzánk Pestről, Szegedről és Mosonmagyaróvárról is. Több fiatal itt próbál boldogulni, házat vesz, vagy épít – mutatja István a megújult portákat.

- Mi Pestről költözünk ide. A férjem oda van a horgászatért, s a környéken sok szép tó van. A zalaszentmihályi tó maga a csoda, de szép a pölöskei, a pacsai is, meg közel van a Kis-Balaton, Kehida, Zalakaros, Hévíz – mondja az egyik felújítás alatt lévő ház asszonya.

A szőlőhegyi birtokok zömét már visszafoglalta az erdő. Ezt a változást nehezen éli meg Huszti Imre, aki húsz évig volt mezőőr. Szüretel, de csalódott:

- Volt lisztharmatom, meg peronoszpórám is, most meg a vadak ették le a maradék zömét. Húsz évig reggeltől estig jártam a határt. Ezt a kis hajlékot is azért vettem meg, hogy legyen napközben hova betérnem egy kicsit pihenni, no meg, hogy nekem is legyen szőlőm, minden munkáját szeretem. Amerre csak ellát, mindenütt szőlők voltak erre, a zömének már nyoma sincs, elfoglalta az erdő a pincékkel együtt.

Radakovics János példásan műveli a birtokát, ő az egyetlen, aki lovat tart a faluban.

- Tizennégy évesen már kepét hordtam lovakkal, s azóta is van lovam. Öreg jószág ez, már tíz éves, de nagyon szeretem – simogatja meg a fák hűvösében pihenő állatot. – Én is azon gondolkozom, hogy fennhagyok a telekkel, mert nehéz már dolgozni benne, meg sok a kára is az embernek. Most a paprikámat lopták el – panaszkodik.

A falunak a kultúrházán kívül, több funkciós Közösségi Háza is van, ahol a könyvtár, s a civil szerveztek helyiségei kaptak helyet. Itt jönnek össze a kézimunkások, a dalárdások, a Szentpéterúr Jövőjéért alapítvány, a Polgárőr egyesület, amelynek 82 tagja van, s a Lavender Tánccsoport tagjai is. Ott jártunkkor nyílt meg a kézimunkások kiállítása, akiket a dalárdásokkal együtt Brünner Józsefné vezet, s a hagyományos ételek bemutatója, amelyen mindazokat a süteményeket, tésztákat láthattuk, amelyeket a régi öregektől tanultak meg elkészíteni, s a mostani rendezvényeiken is felszolgálnak.

Brünner Józsefné, akinek a férje rengeteg régiséget gyűjtött össze, a 90-es években a pacsai citerazenekarban szerepelt vagy tíz évig, megtanult citerázni is.

- Amikor pacsai a zenekar megszűnt, hiányzott a közösség, ezért is szerveződtünk össze a faluban. A kézimunkaszakkörbe 15-20 asszony jár rendszeresen, énekelni pedig a régi énekesekkel álltunk össze vagy 12-en. Népdalokat tanulunk, nagy slágereket énekelünk, meg karácsonyi dalokat, attól függően milyen alkalomkor lépünk fel éppen. Az elszármazottak találkozóján is nagy sikerünk volt, de fellépünk a környező települések rendezvényein is. Nem vagyunk bejegyzett egyesület, a szakkörből is adódóan Fürge újjak énekkarként szerepelünk. Megpróbálunk egy kis szint vinni a közösségi rendezvényeinkbe, amelyekre sokan kíváncsiak – meséli Brünner Józsefné.

- Zalai viszonylatban nem kis falu a miénk, 1037-en lakunk Szentpéterúron, igyekszünk élhetővé tenni a községünket, s őrizni hagyományainkat. Most is ötmillió forintot nyertünk járdafelújításra, felújítjuk az óvodánkat is, ahova 44 kicsi jár, s folyik a konyhánk rekonstrukciója is. Ha nincsenek is forgalmas túraútvonalaink, olyan helyen van a falunk, ami vonzza a természet szépségeit értékelőket, s innét könnyen elérhetők a nagyobb vízbázisú központok. Mindazokat, akiket ez megérint, szeretettel várjuk – mondja Lakatos István.