Külföld

2012.03.07. 12:04

Jeff Kinney valójában felnőtteknek írta az Egy ropi naplóját

Valójában felnőtteknek kezdte írni a végül ifjúsági regényként bestsellerré vált Egy ropi naplója című könyvet, amely időközben sorozattá nőtte ki magát, és a szerző, Jeff Kinney jelenleg már a hetedik köteten dolgozik.

MTI

A 41 éves amerikai író a The Daily Telegraphnak beszélt a regény születéséről azzal kapcsolatban, hogy a BBC felmérése szerint a brit gyerekek jobban szeretik Kinney könyveit, mint J. K. Rowling Harry Potter-sorozatát.
   
"Amikor a kilencéves fiamnak, aki az összes Harry Pottert olvasta, elmondtam, hogy a könyvemet választották meg az utóbbi évtized legjobb könyvének Angliában, megjegyezte: A Harry Pottert is az utóbbi tíz évben adták ki? Mert az sokkal jobb, mint a te könyved" - mesélte Kinney.
   
Az Egy ropi naplója harminc nyelven - köztük magyarul is - megjelent, és világszerte ötvenmillió példányban kelt el. Mint az író elárulta: meglepte, hogy bár egy tipikus amerikai történetet írt, külföldön is nagy sikert aratott.
   
Kinney nyolc évig dolgozott az első regényen, amelynek főhőse, Greg Heffley. "Felnőtt olvasóknak szántam. Olyan könyvre gondoltam, amelyben egy felnőtt visszaemlékezik a gyerekkorára" - idézte fel. Mint hozzátette: kiadója a kézirat elolvasása után világosította fel, hogy tulajdonképpen gyerekkönyvet írt.
   
A sorozat hatodik kötete tavaly év végén jelent meg, de már a hetedik könyvön is dolgozik, és a rajongók megnyugtatására közölte: további folytatásokra is számíthatnak. "A Harry Pottert használtam barométernek, és úgy éreztem, a hét elég jó szám a befejezéshez, ám aztán rájöttem, hogy a gyerekek nem foglalkoznak azzal, hogy milyen hosszú a történet" - magyarázta.
   
Kinney úgy véli, olvasói képregénynek fogják fel a könyveit, amelyeket saját rajzaival illusztrál. És bár korábban olyan irodalmi hősként gondolt Gregre, aki majd felnő, és tovább lép, rá kellett jönnie, hogy akárcsak a rajzfilmhősök, Greg sem nő fel.
   
A sorozat digitális formátumban nem kapható, és az író egyelőre nem is tervezi az e-könyvváltozat megjelentetését. Nem mintha nem tartaná praktikusnak, vagy hasznosnak az e-könyveket. Ugyanakkor szerinte "semmi sem fogható ahhoz, mikor az ember egy könyvet ad egy gyerek kezébe".
   
Ha a tanácsát kérik, csak annyit mondhat a leendő gyerekkönyvszerzőknek, hogy "ne becsüljék alá a közönségüket, a gyerekek azonnal észreveszik, ha valaki moralizál". Szórakoztató legyen, amit írnak - idézte Kinneyt a telegraph.co.uk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!