Frissen Zalából

2021.09.01. 07:00

A 125. évfordulóját ünnepli az Alsópáhoki Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Jubileumot ünnepel a hét végén az Alsópáhoki Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Arany Gábor

Bevetésre készen a Steyr 690 típusú tűzoltóautóval Fotó: AÖTE

A civil szervezet 1895-ben jött létre, ám a 125. évfordulójukról a pandémia miatt tavaly nem tudtak megemlékezni, ezért a jubileumi ünnepséget most vasárnap, szeptember 5-én tartják meg. A Szent Kereszt felmagasztalása-templomban 10 órakor kezdődő misét követően, fél tizenkettőkor felvonulás indul a sportcentrumtól a Balassi utcában álló Flórián-szoborhoz, amit megkoszorúznak. Itt hangzik el a köszöntés, majd átadják a tagoknak a szolgálatban eltöltött évekért járó érmeket.

Az egyesület létrejöttéhez vezető esemény 1874-hez köthető, ahogy ez Szántó Imre – Szántó Endre: Alsópáhok és Felsőpáhok története című munkájából kiderül. Az év május 22-én ugyanis hatalmas tűz pusztított a településen. Mire megfékezték a lángokat, addigra 74 lakóház veszett oda az összes melléképületével együtt. A községháza is a lángok martaléka lett. Ráadásul a következő kilenc esztendőben minden évben előfordult tűz. Ezekből okulva kezdtek az alsópáhokiak fellépni a tűzkárok ellen, emellett a Belügyminisztérium is elrendelte, hogy a községnek egy tűzifecskendőt kell beszereznie.

Bevetésre készen a Steyr 690 típusú tűzoltóautóval Fotó: AÖTE

A körjegyző javaslatára merült fel az alsópáhoki önkéntes tűzoltó egylet megalakításának gondolata. A szervezet első elnökévé 1895. június 8-án Bezerédy Lajost, a püspöki uradalom bérlőjét választották meg.

A napjainkban 45 tagot számláló önkéntes tűzoltó egyesület a vörös kakas elleni harc mellett a hagyományőrzésben, a fiatalok szakmai nevelésében jeleskedik.

Fő feladatuk ellátásához 2011-ben Steyr 690 típusú tűzoltóautót vásároltak. A Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel kötött együttműködési szerződés alapján 2016-tól Alsópáhok mellett Felsőpáhok, Szentgyörgyvár, Hévíz és Sármellék is vonulási területük. Rendszeres a vonulós tagok szakmai továbbképzése, cél a minél magasabb szintű ismeretek elsajátítása, szinten tartása.

Évente 30-40 alkalommal indulnak bevetésre, ahogy erről érdeklődésünkre Murányi Mihály, az egyesület pénzügyi felelőse beszélt. Az egyesületben a beavatkozható tagság több mint fele rendelkezik 40 órás tűzoltó alaptanúsítvánnyal, illetve magasabb szintű tűzoltói végzettséggel.

Az egyesület női és férfi versenycsapata megyei és országos szinten is kiemelkedő eredményeket ért el a 800 l/perc kismotorfecskendő-szerelési versenyeken. Az utánpótlás-nevelés is fontos feladatuk. Vallják: a fiatalok minél előbb ismerjék meg életkoruknak megfelelően a tűzoltás, tűzmegelőzés, a mentési gyakorlatok fontosságát. Ezt segíti az évente megtartott ifjúsági tűzoltó tábor, a felmenő rendszerű országos katasztrófavédelmi ifjúsági verseny. Az alsópáhoki fiatalok sikeres résztvevői e rendezvényeknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában