Vallomások a dal erejéről és az idén tízéves csácsbozsoki Évgyűrűk Dalkörről

Minderre Bálint Zoltán, a dalkör alapító tagja így emlékezik vissza:
– Összeálltunk néhányan a klub tagjai közül, nótázgattunk, énekeltünk, érződött, hogy a társaink ismerik és tudják is a dalokat, értik azokat, s egyre jobban éreztük az együtt éneklés örömét. Innét született az ötlet, próbáljuk meg mindezt szervezettebb formában. Imre hozott az éneklésben, dalkörszervezésben profi hölgyeket, Horváthné Csőre Ildikót és Huber Klárát, s az ő szakmai irányításuk mellett létrejött az Évgyűrűk Dalkör.

– Az együttesnek voltak elkötelezett szervezői, említhetném Boda Laci bácsit, vagy Nagy Lászlót, aki később a klubnak is elnöke lett, ők mindent megtettek azért, hogy a dalkör egyre sikeresebb legyen – folytatja Czuppon Ferencné Rózsa, aki most is tagja a dalkörnek, sőt vállára vette és viszi a szervezés adminisztratív részét. – Akkor 24 tagja volt a dalkörnek, azóta meghatározó, a dalkört mindig fejlesztő tagjaink hunytak el. Például a már említett Boda László és Nagy László, vagy az egyetlen zenei végzettségű tag, Magyarné Jutka, de említhetném Molnár Feri bácsit is. Többen öregségük, netán egészségi állapotuk miatt maradtak ki, ilyen Farkas Béla, vagy Pataki Józsi bácsi – sorolja Rózsa, aki most is összetartja a csapatot, szervezi a fellépéseket, jellemző a dalkörre, hogy náluk mindenki mindent megtesz a másikért…

A dalkör élete egyre jobban összefonódott a csácsbozsoki városrésszel, évek óta színesítik a helyi rendezvényeket fellépéseikkel. A klub tagjai építik fel a balatoni városkapunál, a Szent István-szobornál a betlehemet, ahol minden évben megrendezik a mindenki karácsonyát, a dalkör itt is előadja a karácsonyi számait, amelyeket előzőleg a városközpontban, az adventi ünnepségeken már elénekeltek. De nem hiányoztak a tavaszi borversenyekről, a májusfa-kitáncolásokról, a szeptemberi borútról, a Szent Iván-éji tűzugrásról, az egyházi rendezvényekről, a szobor­avatásokról, vagy a keresztszentelésekről és a nyugdíjasklubok ki mit tud? vetélkedőjéről sem. A megyeszékhelyi ádventi rendezvények visszatérő, örömmel fogadott fellépői. Ott vannak a kertvárosi, a páterdombi, az olai, az andráshidai ünnepeken, a falumúzeumi búcsú kedvelt énekesei.

Varjasi Gábor korábban a klub sok rendezvényén szórakoztató zenészként működött közre. A dalkör egy régi produkciójának címe Eldugta az asszony a pincekulcsot volt. Felkérték Gábort, hogy egy szál gitárral vegyen részt az előadásban.

– Ekkortól segítettem a dalkör munkáját. Hamarosan azonban nehéz időszak következett, mert jött a Covid-járvány. Hogy ne szakadjunk el egymástól teljesen, létrehoztam egy zárt online közösséget, amelyben a tagok a vezetőséggel s egymással is érintkezhettek. Megpróbáltunk így is énekelni. Amikor ez a veszély elmúlt, egyre többet tanultunk, jöttek a fellépések, a sikerek, jócskán szélesedett a repertoárunk. Persze nem mindig könnyű, mindenkinek van valami nehézsége, betegsége, egyéb gondja. Igyekszem mindig valami újat hozni, egyre nehezebb, de szebb feladatok elé állítani a csapatot. Van egy alapelvem, soha sem nyugszom bele a meghátrálásba. Amikor mindenki elmondja, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, én azt mondom: oké, miután megbeszéltük, hogy miért nem lehet mindezt megtenni, most megvitatjuk, mégis hogyan fogjuk mindezt megoldani. Hiszen ti meg tudjátok csinálni! Tudom, képesek vagytok rá! Lehetséges, hogy az egyes tagok nem érzenek magukban annyi tudást, hogy az új feladatnak megfeleljenek, de ha együtt, szívből, közösen énekeljük, akkor sikerülni fog. Eddig nem csalatkoztunk, a végén mindig mindent sikerült elénekelniük. Hiszem, hogy a dal önmagában is segít. A dalnak ereje van. Ezt, mármint, hogy

„A Dal ereje!”, fel is írtuk a klubunk falára. Én a dalban, az együtt éneklés erejében hiszek. A közös éneklés feldobja az embert, energiákat szabadít fel, a zene hatása alá kerül az ember. Van, amikor annyira látszik ez rajtam, hogy amikor hazaérek, a feleségem megkérdezi: Mi van, te ittál? Persze, hogy nem, hiszen kocsival voltam… Az együtt éneklés öröme látszik rajtam – véli Gábor.

Így van ezzel Zalai Árpádné, a dalkör egyik oszlopos tagja is:

– Amikor ide eljövök, úgy érzem, élek! Ha nem vagyok itt, akkor magamba fordulok. Az énekestársaim közé készülve mindig kiöltöznöm, mert van miért, tisztelem őket. Amikor próbálunk, az rám is jó hatással van. Amikor meg fellépünk, s amit előadunk, az másoknak is tetszik, az elmondhatatlanul jó érzés.

Az idén tízéves csácsbozsoki Évgyűrűk Dalkörnek Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a következő feliratú emléklapot adta: „Megköszönve a zene, a közös éneklés közösségépítő és lokálpatriotizmust erősítő magas szintű művelését, melynek során nemcsak a városrész és Zalaegerszeg rendezvényeinek elmaradhatatlan szereplői jó hangulatú fellépéseikkel, hanem városunk határain túl is rendszeres szereplői fesztiváloknak és jótékony célú rendezvényeknek egyaránt.” Emellé százezer forint támogatást is nyújtott a dalkörnek Zalaegerszeg önkormányzata. A csácsbozsoki városrészi önkormányzat ezt 400 ezer forinttal toldotta meg.

Mindezt a Dal ereje szülte.