Veszprémi Imre portréja

A kő szerelmesének nevezett Veszprémi Imre Balatonszabadiban született, ahogy nyilatkozta egyszer: „Nagy víz mellett, zsombékok közt megbúvó kis faluban születtem. Éltem pusztán, tanyák, tornyok, kunhalmok távlatában, ahol a vicinális sziluettje rajzolódott az esti égbe. Láttam a munkát, ahogy az ember birkózott a földdel, a géppel. Dolgoztam a város emberi embertelenségében” A művészettel korán eljegyezte magát, sokat rajzolt, fát faragott. A Képzőművészeti Főiskolán Szabó Iván kiváló szobrászművész lett az egyik mentora. Tehetsége nyilvánvaló volt környezete számára is, főiskolai oklevelet 1958-ban szerzett, de már 1952-ben bemutatkozott kiállításon. Ettől kezdve minden jelentős országos, valamint a magyar képzőművészetet külföldön bemutató tárlaton szerepeltek munkái. Első önálló kiállítása 1966-ban volt. Egyedi, szinte a végletekig leegyszerűsített formavilágát egy pályázatra készült terve, a „Kéz” adta – az önálló térformává alkotott „jel”. Csak 1976-ban valósulhatott meg, azóta öt méter magasan áll a Felvidéken. E jel szinte elválaszthatatlan további munkásságától. Művészetében aztán az igazi kiteljesedést egy nem szokványosan végződő olaszországi ösztöndíj adta: Rómának búcsút mondva több évtizedig Itáliában alkotott, leginkább Carrarában, szorosan kötődve az egyik legnagyobb márványbányához, a Cava Michelangelóhoz. Alázattal és nagy munkabírással dolgozott, önállóan faragta hatalmas méretű műalkotásait. A végtelen, Az ég kapuja, Napoltár, Égi jel, Madarak, Perseus, Nap, Földanya, Kronos Gaia, Madárkő… – csak néhány beszédes cím a Magyarországon fellelhető művek közül.

A Balatonnál is több műve látható. Ennek egyik szép példája a Balaton-felvidéken található, a festői Kornyi-tó partján. A címe sokat sejtet: Emberi komédia. Az 1986-ban acélcsőből és mészkőből készült különböző nagyságú négy emberalak őrzi és keretbe foglalja e szép vidéket. Veszprémi Imre a Balaton mellőli kis faluból indult, de művei világszerte fellelhetők. Európa szinte minden országában, valamint Indiában, Izraelben, Kolumbiában, Törökországban állnak

nagyméretű szobrai. Emellett alkotásait számos köz- és magángyűjtemény, alapítvány őrzi Európában, Indiában, Kolumbiában, Törökországban és az Egyesült Államokban.

Díjai, jutalmai szinte felsorolhatatlanok: kapott aranymedált Cannes-ban, évekig visszajárt a párizsi Grand Palais-ba kiállítani, ahogy a Salon des Indépendants-ba is. Vénusz születése című szobra Fusinában, a lagúna partján magaslik, de van itt még két fából készített alkotása szép névvel és formával: a Luna laguna és a Világítótorony. Olaszország ezen kívül még kilenc szobrát őrzi.

Veszprémi Imre szobrai, mindamellett, hogy az emberi lét örök kérdéseit, jelenségeit formázzák, többször is megjelenítettek magyar sorstragédiákat. Az egyik ilyen, egy elbukó alak márványszobra, amelyet a 1956-os magyar forradalomban elhunyt képzőművészetis diáktársai emlékére készített. A másik meghatározó, ikonikus alkotása az Emberkereszt, azaz a fővárosi Honvéd téri Gulág emlékmű, a világ első köztéri mementója, amely emléket állított a szovjet munkatáborokba elhurcolt magyar áldozatoknak.

Veszprémi Imre bár messzire került a nagy tótól, mégis többször visszatért oda, a sok-sok tavi kiállítás (Siófok, Balatonszabadi, Boglárlelle) mellett Keszthelyen az Ülő nő és Kékkúton a Hősök emlékműve kőszobrai, Siófokon pedig Vak Bottyán bronzportréja adnak hírt Veszprémi Imre művészetének jelenlétéről. A művésznek – feleségével, Veszprémi Évával, aki napjainkban a férj művészetének áldozatos gondozója – az 1970-es évektől Kékkúton volt hajléka.

Veszprémi Imre mitikus formákat idéző expresszív szobrai – a Balaton vidékén és világszerte egyaránt – egyszerre sugallják a művészet örökérvényűségét, az emberi lét súlyát és a létezés szépségét – mindezt átszőve ősi, mély archetipikus formákkal.

dr.Kovács Emőke