„A pózolást és a nagyképűséget gyűlölte a legjobban…”

Gaál Gaszton (1868-1932) sok-sok szállal kötődik Somogy megyéhez, a Balatonhoz és Balatonboglárhoz. Politikai pályája még a dualizmus idején kezdődött, amikor a lengyeltóti választókerület képviselőjeként mandátumot szerzett, a Függetlenségi Párt színeiben. A Tanácsköztársaság nem hozott sok jót számára, inkább meghúzta magát, de aztán visszatért, mint Somogy, Tolna és Baranya vármegye kormánybiztosa, a későbbiekben pedig Somogy vármegye főispánja lett. 1921-től ott találjuk a Nemzetgyűlésben, mint elnök, a későbbiekben pedig Nagyatádi Szabó István mellé szegődve a Kisgazdapárt egyik jelentős képviselője lett. Politikai pályáját odaadással, tevékenyen végezte, de mellette igen nagy érdeklődéssel követte az ornitológia és a régészet tudományának állását, Hermann Ottó nagy tisztelője lett.

Az országos nagypolitika mellett Gaál Gaszton a Balaton nagy szerelmese volt. Erős kötődése a balatoni térséghez a 19. század végén kezdődött: nagybátyja, Szalay Imre lellei gazdaságának magángyakornoka lett 1892 és 1894 között, majd 1900-tól Keszthelyen és Révfülöpön gazdálkodott. 1902-től a balatonboglári – neoklasszicista stílusú – Bárány kastély vált az otthonává, s ugyan már korábban is elkötelezetten képviselte e vidék érdekeit, de ezt követően kiemelt figyelemmel kísérte lakóhelye és a Balaton fejlesztésének kérdését. 1904-ben a megalakuló Balatoni Szövetség – az első balatoni érdekeket képviselő szervezet – vezetőségi tagja lett. Később a boglári fürdőegyesület elnökeként sokat tett a helyiekkel– különösen Sümegi Vilmossal, id. Kotsis Ivánnal – a község felemeléséért: közbenjárt a katolikus templom megépítése ügyében, az egykori Kopaszhegy – mai Várdomb – fásításával példát mutatott a vidék lakóinak. Gaál Gaszton és Sümegi Vilmos országgyűlési képviselő javaslatára építették meg a boglári Vásárcsarnokot, valamint szintén kettejük közbenjárására érkezett meg a fővárosból Boglárra, a község szociális gondjainak enyhítésére a Szociális Missziós Nővérek Rendháza, 1925-ben. 1928-ban – érdemei elismeréseképpen – díszpolgárrá választották és

határoztak arcképének megfestéséről. 1929-től új pálya- és harcostárs került Boglárra: Varga Béla plébános, aki tulajdonképpen Gaál Gaszton eszmerendszerének a tovább örökítőjévé vált.

Gaál Gasztont tömegek kísérték utolsó útjára 1932. október 26-án a boglári temetőbe. De emlékét, alakját nem feledték, őrzik és tiszteletben tartják, hiszen nem sok olyan település van, amelyeknek sorsa országos vagy akár nemzetközi hírű politikusok, közéleti személyek által fémjelzett.

Fia, Gyulai Gaál Olivér korai betegségéig igyekezett követni édesapja politikai eszméit. Egy interjúban így emlékezett meg példaértékű szülőjéről, beszédes sorok következnek: „Atyám magánélete és közélete között valóban semmi különbség nem volt. A fővárosban is ugyanazt az egyszerű életmódot folytatta, akár lenn Bogláron, vagy a tanyáján. A pózolást és a nagyképűséget gyűlölte a legjobban, minthogy ezek voltak a legtávolabb puritán lényétől. A képviselőház elnöke, a legnagyobb polgári párt vezére, ha hazajött Pestről, a legnagyobb természetességgel ment át esténként a szomszédos szövetkezetbe könyvelni — nem lévén akkor más tollforgató ember a faluban. — Ezeket az eszményi vonásokat láttam én édesatyámnál.” Gaál Gaszton alakja, értékrendszere mindenképp részét kell képezze a képzeletbeli Somogyi Panteonnak.

dr. Kovács Emőke