A Balatont „vallatják” nagy halak reményében a verseny résztvevői

2 órája

Kapitális pontyok is horogra akadtak

Napsütésben kezdődött, esős lesz a vége. A 12. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyen 186 órán át horgásznak a csapatok, amelyek abban reménykednek: kapitális pontyok akadnak horogra, hisz – ellentétben a fogyókúra-kihívásokkal –, itt az nyer, aki kilóra többet nyom. Persze, halban.

Péter B. Árpád

A kapitális pontyok versengésében idén ez a hétfőn kifogott példány vezet. Az SCS Fishing Team tagjainak őszinte mosolya nem a véletlen műve…

Forrás: NBBH

Fotó: Tóth Gusztáv

Az eddigi csúcs a hétfői 31,975 kilós ponty, ami közel van a 12 éves versenyrekordhoz, ami 33,650 kilogramm. A kapitális pontyok idén sem tudtak elbújni, ugyanis az utóbbi napokban záporoznak a 20 kiló feletti fogások. S csak a viszonyítás kedvéért: amikor 30 kiló feletti halról beszélünk, az emberre átszámítva egy 10-11 éves ifjú testsúlyának felel meg. 

kapitális pontyok
Mindent bevetnek, hogy kapitális pontyok akadjanak a horogra
Forrás: NBBH

Kapitális pontyok, zsinórban 

A Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyre idén 155 csapat több mint 770 versenyzője érkezett. Nem mellékesen ez a világ leghosszabb pontyfogó versenye, amely kilenc napon át, szeptember 27. és október 5. között, 186 órán át tart. A kisorsolt horgászhelyek között vannak bőséggel nyugat-balatoni helyszínek is.

Nagy fogások

Nagy fogásokban az első naptól nincs hiány. Az eddigi rekordponty hétfőn éjjel akadt horogra: a SCS Fishing Team az akali strandon „segített partra” egy 31,975 kilós halat, ami alig másfél kilóval marad el a versenyrekordtól. De persze még bármi jöhet…

Főszerepben a bojlik – esteledvén s hajnalban is. A cél, hogy kapitális pontyok harapjanak
Forrás: NBBH

Most már harapnak

Az elmúlt napok esős időjárása – és az ezzel járó légnyomásváltozás – meghozta a „20 pluszos” halakat. A horgászoknak igazodniuk kellett ahhoz, hogy szinte egy percre sem állt el az eső, de mindent megtettek azért, hogy nagy halat fogjanak. Saját technikáját, trükkjét persze senki nem árulja el, ám a lényeg a mérleg: sorra akadnak horogra a 20 kiló feletti egyedek. Ahogyan egy párkapcsolat elején, úgy a horgászversenyen is igaz: etetni tudni kell…

A lepsényi csodagolyó – de az is lehet, kézcsók lesz a vége…
Forrás: NBBH

Díjak

A számos díj között a verseny legnagyobb halát kifogó csapat 500 ezer forintot kap, s ugyanennyi jár annak az egységnek, amely a viadal eddigi történetének legnagyobb pontyát mutatja fel. Érdekesség: eleddig a Balaton nyugati csücske „néma”, a nagy halak itt nem jöttek. De még bármi lehet, kapitális – vagy legalábbis „nagyobbacska” – pontyok lakhatnak a nyugati medencében is… 

A szervezők hitvallása

  • A Balaton a világ legszebb tava és egyben a világ legjobb pontyos vize
  • A Balaton értékeit szeretnék e versennyel még jobban kiemelni és bemutatni
  • Fontosnak tartják, hogy a horgászok és a laikusok felismerjék, milyen felbecsülhetetlen és egyedi értéket képvisel a Balaton halállománya
  • Az NBBH igazi horgászünnep, amelyen minden a legnagyobb balatoni pontyokról szól

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában