Ötven év után a romok – a Zalahús épületeinek bontása 2007-ben

„A feldolgozóipar nemzetközi hírű zalai központjai közül volt, amelyiket a tűz emésztette, másokat, köztük a végérvényesen eltűnő Zalahúst a szabad piac söpörte el. Sokan felkapják erre a fejüket, mert a jogos dühnek közeli és konkrét cél felel meg. A részletekben igaza is lehet, de az összeomlás előtt már évekkel eldőlt a játszma. A világpiac olcsósága nemcsak ezt a nagymúltú céget döntötte le. Keserű érzelmeket ébreszt a látvány. A forgalmas főúton nem lehet úgy a városba be, vagy kimenni, hogy elkerülje az ember figyelmét az elmúlás. Hiszen munkás generációk élete telt el a Válicka partján épített, s most a dózertól leomló falak között. De ha az emberi veszteséget nézzük, ez csak a kisebb szám. Az állattartásból megélő családok is válságos helyzetbe kerültek az anyagi kár miatt, s lehet, hogy addigi életüket már egészen másként tudják csak folytatni.”

„A főúttól jobbra, a városból kifelé, mondták már, olyan a kép, mint Karthágó lehet a képzeletben. Bár nem hintették fel sóval, sőt, a felszámolás ideje alatt felfedezett olajszennyezéstől is igyekeztek megtisztítani a talajt. Elhordták a szennyezett földet a volt Zalahús-telephelyről, csak a Válicka-parti sötét termőföld barna rögjei maradtak helyükön, a betonból kitakarva. Mindent elhordtak. A maga valóságában és átvitt értelemben is. Épületek, gépek, szaktudás, egy valaha volt, hazai méretekben híresnek nevezhető gazdasági komplexum tűnt el. Az anyagi oldalát jegyzőkönyvek, kimutatások próbálják dokumentálni ennek a gyors leépülésnek, azonban ezek sohasem tudják (nem is akarják?) bemutatni a teljes valóságot, amit több mint ötven év halmozott fel a régi egerszegi vágóhídból kiindulva. Lehetetlen is lenne összeadni, hogy az alatt az idő alatt hány ezer ember munkája, élete kötődött ehhez a helyhez, ahonnan nemcsak a megyét, hanem a főváros egy részét is ellátták hússal, szalámival. Ellátták? Valaha mindennapos volt ez a kifejezés, de a Zalahús-birodalom összeomlásával, sőt már az előtt elavulttá vált. Talán az volt a baj, hogy nem kellett már ellátni. A pusztulás rengeteg hiányt hagyott maga után. A munkahelyekre szükség lenne, a tönkrement, falusi megélhetést biztosító kis hizlaldákra is, melyeket magával rántott a cég. De hússal, élelmiszerrel már nem kellett ellátni senkit. Jött, jön az élelmiszer olcsóbban a világ minden részéről. Ezt mondják globalizációnak. A piacon nem maradt űr a Zalahús után. Csak az emlékek sérültek.” (Hajdu Péter jegyzete a Zalai Hírlap 2007. december 7-ei számában)

Képgalériánkba a Zalai Hírlap archívumából válogattunk fotókat a Zalahús épületeinek bontásáról.