Dr. Bilkei Irén történész segítségével rekonstruálták Zalaegerszeg első várospecsétjét

- A Magyar Nemzeti Levéltárban található az 1562-es zalaegerszegi adásvételi szerződést rögzítő oklevél, amelyen láthatunk egy rendkívül töredékes pecsétet, ami egyértelműen Egerszeg mezőváros pecsétje, hiszen azonosítható rajta néhány, az Egerszeg szóra utaló betű a köriraton és egy glóriás női szent feje. Utóbbi Mária Magdolnával, a város középkori védőszentjével azonos. Tudjuk, hogy őt már 1247-ben is a templom védőszentjeként említik - mondja dr. Bilkei Irén. - A pecsétnek csupán a fele azonosítható, ez volt a kiindulópontunk. Ezt vetettem össze a középkori királyi Magyarország mezővárosainak fellelhető pecsétjeivel, keresve a hasonlóságokat, figyelembe véve a szfragisztikai, azaz pecséttani szabályokat. Tanulmányoztam a Mária Magdolna ikonográfiát, ami támpontként szolgált a szent középkori művészeti ábrázoláshoz. Mária Magdolna rekvizituma a bűnbánásra utaló kenőcsös szelence és a rózsamotívum, előbbit a bal kezében tartja, a növényfolyondár pedig körbeveszi az álló nőalakot. A köriratot pontsordíszítés és a szavakat elválasztó jelzetsor határolja, a szöveg olvasását fentről, középről, jobbra haladva kell kezdeni. A szóban forgó oklevél, amelyen a pecsét megőrződött, egy egerszegi ház adásvételéről szól, amelyet az egerszegi városbíró által őrzött pecsét hitelesített. Ez a töredékes pecsét 4 centiméter átmérőjű, alkalmas volt az azonosító kutatások lefolytatására. A szakmai gyűjtőmunka után került sor arra, hogy Lendvai Antal grafikussal együtt kialakítsuk a végső elképzelést, ő ezután alkotta meg a bronz pecsétnyomót, a tipáriumot, illetve az azon látható negatív képet, hiszen a használatakor a vörös viaszos nyomat mutat olvasható ábrát. Mi a nőalak arcát elnagyoltra hagytuk, hiszen az arcvonásait nem tudjuk pontosan rekonstruálni. Mindezzel együtt több mint valószínű, hogy így nézett ki az első egerszegi várospecsét a XV. században.

A grafikusművész Sigillum oppidum de Egerszegh címmel dekoratív füzetet is készített a pecsét megszületéséről, amelyben olvashatók a levéltáros-történész tanulmányai is. 

- A középkori jogszokások alapján tudható, hogy a jogügyleteket írásba foglaló, egyházi fenntartású, de világi feladatokat is ellátó úgynevezett hiteles helyek mellett a mezővárosok is rendelkeztek ezzel a hitelesítő jogosultsággal. Az Egerszeghez legközelebbi hiteleshely Nagykapornakon és Zalaváron működött - folytatta a szakember. - Egerszeg pecsétje feltételezhetően a török időkben veszhetett el, a következőt a XVII. században találjuk, igaz, a körirat betűi mutatják, valószínűleg nem volt írástudó az alkotója, csak a formákat utánozta. 

A pecsétnyomatról bronzplakettek is készültek. 

- Mi volt a jelentősége a városi pecsétnek?

- Hitelesítette a városlakók közt zajló, egyre szaporodó magántulajdoni jogügyleteket, elsősorban az adásvételeket, kérvényeket, szerződéseket. Ekkor még kevés irat született, az írástudás sem volt még elterjedt, a szövegek latin nyelvűek, azok megalkotásához litterátus, azaz latin nyelvben jártas, írástudó ember kellett. Az ekkora méretű mezővárosban 12 esküdt alkotta a korabeli városi testületet, az iratforgalomra utal az a tény, hogy évente egyszer tartottak úgynevezett pecsételési napot, ez Egerszegen pünkösdkor volt esedékes. Ez a jogszokás évszázadokon át élt. Az írásbeliség leghamarabb a szőlőtermelő vidékeken alakult ki, hisz a szőlőbirtokok tulajdonviszonyai ezt megkövetelték. 

A pecsét őrzése a városbíró feladata volt, s miután nem volt hivatali helyisége, bizonyosan otthon őrizte, a pecsét használatára pedig nagyon szigorú szabályok vonatkoztak - magyarázza Bilkei Irén. - Az aláírás nem volt kötelező, feltehetően már csak azért sem, mert a  XV. században talán nem mindegyik városbíró lehetett írástudó. Mihály deák, Egerszeg első említett városbírája azonban tudott írni-olvasni, hiszen a neve mellett a litteratus szó szerepel. 

A hitelesítésért, azaz a pecsételésért fizetnie kellett annak, aki az írásba foglalt jogügyletet igényelte. Akár végrendeletre is kerülhetett városi pecsét, de Egerszeg esetében ebből a korszakból, a XV-XVI. századból nem maradt fenn írásba foglalt végrendelkezés. A hivatalos írásbeliség ugyanakkor jelzi számunkra, hogy nemcsak az egyházi szövegek és az irodalom fejlesztette, hanem az emberek egymás közti jogügyleteinek rögzítése is. 

Dr. Bilkei Irénre a Zalaegerszeg számára fontos múltfeltáró és identitást erősítő tudományos munkákban hosszú évek óta számítanak. Jelentős állomásként tartja számon a városi lokálpatrióta közösség az 1247-ből való első írásos említést, Mihály deák nevének  előfordulását és az 1421-es oppidumként való említést, a későbbi korokból 1885-öt, amely a rendezett tanácsú várossá nyilvánítási időpontját jelenti. 

- Én magam is nagyon fontosnak és más település számára is követendőnek tartom azt, hogy városunkban jól működik a tudományos kutatásokra, a feltárt tényekre alapozott múltidézés és hagyományőrzés. Többek között Mihály deák és a zalai kisnemes szobra, valamint a köztéri városmakettek igazolják ezt a törekvést. 

A történész újabb kutatásai pedig újabb várostörténeti mérföldkövet rajzolnak fel:

- 1266-ban egy oklevél rögzíti, hogy IV. Béla király Egerszeget a veszprémi püspökségnek adományozza. Ez az első, jogilag is bizonyító erejű dokumentum a veszprémi püspökség tulajdonlásáról - mondja végezetül Bilkei Irén.