2023.03.10. 18:41
Éles meccsek várnak a zalaiakra a labdarúgó NB III-ban
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában, ahol mindhárom zalai csapatra közvetlen rivális, vagyis rangadó vár.
Pirosban a kanizsai Szilágyi Adrián a III. Ker. ellen
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap
A dobogó legalsó fokát elfoglaló FC Nagykanizsa Felcsúton játszik 11 órától, és ha esetleg kikap a Puskás AFC második csapatától, egy helyet hátrébb csúszik a tabellán. Erre azonban gondolni sem szeretnének a csapat háza táján, hiszen a múlt heti, III. Ker. TVE elleni hazai botlás után mindenképp vissza szeretnének térni a győztes útra.
– Megtaláltuk a vereség okait, és a héten azon dolgoztunk, hogy kiküszöböljük ezeket – mondta a gárda edzője, Gombos Zsolt. – A múlt heti fiaskó után lesznek változások a csapatban, remélem, hogy vissza tudunk találni korábbi önmagunkhoz.
A Puskás remek formában van, utóbbi hét mérkőzésén veretlen, és közben hatszor győzött – éppen itt lenne az ideje, hogy véget érjen ez a remek széria.
Ugyancsak 11 órakor kezd a ZTE FC II., mely a stadion mögötti pályán a Gyirmót II.-t fogadja. A két csapatot két helyezés és 3 pont választja el a tabellán, s ha az egerszegi fiatalok megszerzik a három pontot, utolérik ellenfelüket.
Délután két órakor kezdődik a Technoroll-Teskánd KSE fellépése Csornán: a meccs előtt a 17. helyezett zalaiak két ponttal és egy hellyel állnak jobban a házigazdánál.
– Remélem, hogy át tudjuk menteni a múlt heti remek formát, amellyel Budaörsről pontot raboltunk – mondta Pergel Attila, a Teskánd trénere. – Hatpontos mérkőzés vár ránk, óriási csatára számítok, melyen szeretnénk diktálni a tempót, mert fiatal csapatom így lehet eredményes.
A Csorna ősszel 1-0-ra nyert Teskándon.