A város táblájánál várták az olimpiai érmest

2024.08.05. 15:18

Major Veronika újra itthon, de visszatér Párizsba

Vasárnap este már röviden beszámoltunk róla, hogy hazaérkezett Keszthelyre a sportoló, aki az első zalai érmet szerezte az olimpiák történetében. A női sportpisztolyos számban szombaton szerzett bronzérmet Major Veronika. Többen is várták a Keszthelyt jelző táblánál, előtte pedig még Budapesten, a Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubját kereste fel a Kopaszikertben.

Kerkai Attila

Vasárnap este alig 35 órával az olimpiai éremszerzése után hazatért szülővárosába Major Veronika. A világ- és Európa bajnok sportolót több mint százan fogadták és ünnepelték a várost jelző táblánál.  Elsőként édesanyja, testvére, nagynénje, barátja köszöntötte, majd kezdetét vette a keszthelyi sportbarátok ünneplése, amelynek keretében elénekelték a himnuszt, majd Vera nevét skandálták.

Major Veronika
Major Veronika (középen) és az őt fogadók sokasága. Megható pillanat volt  számára is a hazatérés 
Fotó: Góth Imre

Megható pillanata volt az ünnepségnek, amikor a Major Veronikát a fővárosból  Keszthelyre hazahozó nevelőedzője,  Keczeli Zoltán a fotózáshoz hívta Füle Szilvesztert, akit a BEFAG LK első olimpikonjának tekintenek.

Füle Szilveszter 1972-ben kivívta a müncheni olimpián való részvételt, letette az olimpiai esküt és átvette az olimpiai formaruhát –amit azóta is őriz –,  majd két nappal az indulás előtt hívták, hogy még sem ő utazik....

– Azt a fordulatot soha nem hevertem ki életemben, de most boldog vagyok, hogy a klubból Vera érmes lehetett az ötkarikás játékokon és meghívtak ide ma este – mondta Füle Szilveszter.

Meghatódva fogadta Major Veronika a köszöntéseket

Major Veronikát több mint egy órán át ünnepelték a keszthelyiek, aki meghatódva fogadta a köszöntéseket és virágokat. Nyakában az olimpiai bronzéremmel így szólt:

– Maradhattam volna még Párizsban, de a szülőváros visszavonzott, a budapesti köszöntés után pedig siettünk haza. Végtelenül megleptek itt a határtáblánál. Amikor két hete elutaztam,  előtte  Csik Ferenc sírjánál és a Balaton-parti szobránál gyűjtöttem erőt, tettem fogadalmat, és ugyanígy megálltam a város határtáblájánál egy fotóra. Köszönöm mindenkinek, aki eljött és aki szurkolt.

Kikapcsolta a külvilágot

A budapesti  szurkolói zónában  is köszöntötték Major Veronikát, aki elmondta,  nagyon  fárasztó volt számára ez a két hét. Semmi másra  nem koncentrált,  csak arra, hogy éremmel térjen haza. Önmaga számára még a külvilágot is "kikapcsolta", hiszen elárulta: a saját személyes oldalait, közösségi médiás profiljait is a barátja kezelte ezekben a napokban, így a gratulációkat sem volt még ideje elolvasni. Eddig, hiszen innentől már ez sem lehet akadály. Párizsba viszont visszatér, ezt elmondta, ugyanis párjával  hamarosan visszautazik a francia fővárosba, de már pihenni.    

Sporttörténelmet írt

Major Veronika sportlövő sporttörténelmet írt a város és Zala  vármegye életében is. Ő az első, aki Keszthely szülötteként, állandó lakosként a helyi sportegyesület színeiben szerzett olimpiai játékokon érmet.
 

Kerkai Attila, Iglódi Endre

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában