Még ma is tart a keszthelyi élmény

2024.07.07. 11:30

A háromnapos fesztivál minden korosztályt csábít, több helyszínen

Még ma is várja a szórakozni vágyókat a háromnapos KeszthelyFest a Fő téren, a Viviera Beach-en és több belvárosi helyszínen.

Péter B. Árpád

Nagy sikert hozott a szombat koraesti Kacaj-koncert is

Forrás: KeszthelyFest

A fellépők sora ezúttal is gazdag és színes, hisz a Neoton Família, Majka, a Bikini, T. Danny, KKevin és az Ocho Macho mellett sztár DJ-kel is lehetett találkozni, a Balaton fővárosában fellépett Jauri, Pumped Gabo, Brédia Bia és Náksi. Mindezt gyermekeknek szóló, Itáliához kötődő, valamint gasztroprogramok egészítették ki, s még ma is találhat bárki szívének kedves foglalkozást, előadást és koncertet.

A belváros e három napra ismét megtelt élettel
Forrás: KeszthelyFest

A KeszthelyFest szervezői idén számos újdonsággal várták a látogatókat. Például a Fő téren a korábbiakhoz képest megújult a nagyszínpad s a koncerttechnika, aminek köszönhetően egyedülálló élmény fokozta ezrek hétvégi kikapcsolódását. A környezetvédelem és a fenntarthatóság pedig még hangsúlyosabb lett, aminek egyik jele, hogy újrahasznosítható, úgynevezett repohárban szolgálják ki a vendégeket, akik minden eddiginél több gasztronómiai és kézműves kitelepülővel találkozhatnak a belvárosban.

Újdonságként az érdeklődők percre kész, azonnali információkat szerezhetnek az információs pontnál, illetve a KeszthelyFest weboldalán és közösségi médiafelületein.

Quintus Konrád életéről s munkájáról mesélt a közönségnek Stadler Tímea Kingával beszélgetve
Fotó: Péter B. Árpád

Az Amazon Ház és a Pethő-udvar is számos programot kínál. Az előbbi elsősorban a családokat s kiemelten a gyermekeket várja, utóbbiban pénteken olasz kulturális estet rendeztek, szombaton pedig Quintus Konrád színművész, rendező, tanár avatta be életébe s munkájába az érdeklődőket, Stadler Tímea Kingának, a Goldmark-központ igazgatójának kérdései nyomán. Itt később fellépett a BB Jazzy pop duó, majd Balaton-kvíz fokozta a hangulatot. Ma 18 órától Lámpaláng-koncert, később újabb szórakoztató műveltségi kvíz szolgálja a kikapcsolódást.

A beszélgetős szombat délutánon Quintus Konrád elmesélte, Ruszt József tanítványaként már gyerekkorában fellépett a Népszínházban, majd fiatal éveiben a Szegedi Nemzeti és a zalaegerszegi Állandó Színházban, később játszott Kaposvárott, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérvárott is. Ma a József Attila Színház tagja s a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Arról is vallott: egyik kedves szerepe a Jóban Rosszban teleregény Garai ezredese volt, akit 2015 és ’22 között formált meg, s annyira „összenőtt” a figurával, hogy még hosszú időn át hiányzott az egyébként pörgő ritmusú, feladatokban bővelkedő életéből.

Az Amazon Ház Látogatóközpont udvarán mindhárom délután kézműves foglalkozás várta a családokat
Fotó: Péter B. Árpád

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában