A térség legpatinásabb nyári programja

2024.08.22. 16:34

Mura Menti Napok Letenyén

A nyári időszak legjelentősebb kulturális és közösségi rendezvényét jelenti évről évre a Mura Menti Napok sorozata. Az immár közel négy évtizedes múlttal rendelkező fesztivál egyben a térség legpatinásabb programja is.

Gyuricza Ferenc

A nagykanizsai Szikrák táncegyüttes is fellépett a XXXIX. Mura Menti Napokon

Fotó: Gyuricza Ferenc

Minderről Dömők József, a szervező Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója beszélt lapunknak. Elmondta: a Hármashatár fesztivál elnevezést is viselő Mura Menti Napok sorozatát úgy állítják össze, hogy annak programjai közt kortól és érdeklődési körtől függetlenül mindenki találhasson a számára vonzó eseményt. A fesztivál célja továbbá a helyi kulturális és művészeti értékek, hagyományok bemutatása is, hiszen a rendezvényt nemcsak helyiek látogatják, arra a régióból, illetve a távolabbi településekről is rendszeresen érkeznek érdeklődők.

A XXXIX. Mura Menti Napok programja a helyi származású, de Spanyolországban élő Mánfai Nikoletta Kalandozások Andalúziában című előadásával indult. A turisztikában kiválóan jártas előadó nemcsak az egyik legvonzóbb spanyolországi turisztikai régió csodaszép nevezetességeit mutatta be több mint 100 fős közönségének, de a spanyol konyha néhány falatkájával is megvendégelte az érdeklődőket. A fesztivál másik különlegességét a Hazatérés című kiállítás jelentette, amely során az érdeklődők a hazánkban élő orosz műgyűjtő, Dmitry Dubitsky jóvoltából tekinthettek meg olyan festményeket, amelyeket az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén élő művészek alkottak.

Voltak hagyományos elemei is a fesztiválnak, közel harminc fő részvételével idén is megtartották a Mura-Art Nemzetközi Festőtelepet, továbbá a Letenyei Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesülete is megrendezte a Mura Menti Bornapokat, amely során helyi termelők borait kóstolhatták a résztvevők. A legnagyobb érdeklődés a hétfői programokat kísérte, amikor helyi és környékbeli művészeti csoportok léptek fel, majd Vastag Csaba zenés műsorát, illetve az Egri Péter vezette Mystery Gang koncertjét tekinthették meg a nézők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában