Tegnap, 13:38
Átadták a Kiskastély óvodát Keszthelyen
Hivatalosan is átadták a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Kiskastély óvodáját, amelyben száz apróság töltheti mindennapjait korszerű s idilli körülmények között.
A nagycsoportosok műsorával kezdődött az óvodaavató
Fotó: Halász Gábor
Gyuk Balázs György főigazgató felidézte: két éve még a szél fütyült az egykoron szebb napokat látott, már romos épületnél, amely 160 éve majorsági központ volt, majd működött itt ruhagyár, szociális foglalkoztató, főépítészi iroda, óvoda, s a felső szinten voltak bérlakások is. Most pedig az egykori Kiskastély egy három oktatási intézményből álló pedagógiai komplexum része, a rezi Laky Demeter Római Katolikus Tagiskolával s a keszthelyi Ranolderrel együtt.
Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár úgy fogalmazott: egy hosszú évtizedekig méltatlan állapotban lévő épületegyüttes újult meg a Veszprémi Érsekségnek köszönhetően, amely együttműködött az önkormányzattal és a keszthelyi közösségekkel.
– Biztos vagyok abban, hogy ebben a partnerségben még sok hasonló boldog pillanatot élhetünk át s ünnepelhetünk együtt itt Keszthelyen – szögezte le a politikus.
Kovács Erika óvodaigazgató szerint egy intézmény tartós sikeréhez szükség van a 21. századi elvárásoknak megfelelő eszközrendszerre, tárgyi feltételekre, összetartó, egymást becsülő kollektívára, illetve egy innovatív, jövőben s hosszútávon gondolkodó fenntartóra, aki „dr. Udvardy György érsek úr személyében abszolút jelen van”.
– Nagyon ritkán áll együtt e három tényező, nekünk viszont mindez megadatott. Ehhez méltóan kell élnünk és dolgoznunk, s ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – fogalmazott a tagintézmény-vezető.
Dr. Udvardy György érsek beszédében arra a kérdésre is választ adott: miben különbözik az egyházi oktatási intézmény a többitől, hisz mindenki a legjobbat szeretné adni?
– Mi felkínáljuk a szakmaiságot, s persze azt: Jézus Krisztusban akarjuk szemlélni az embert. Hisszük, hogy ő számunkra lehetőséget teremt s reményt ad. Másrészt nekünk erősíteni kell a bizalmat egymás iránt, mert a bizalomvesztés teszi élhetetlenné, lehetetlenné a jövőnket. Ezért kell mindent odaadni, ami a kultúrát, a teljességet, az emberi méltóságot és a szentséget erősíti. Így tekintünk erre az óvodára is – emelte ki a főpásztor, aki az átadóünnepség zárásaként megáldotta a szülőket, a gyerekeket, a pedagógusokat, majd az óvodaépület tereit is.
A fejlesztéshez szükséges támogatást a Miniszterelnökség kezelő szerveként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosította a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programja keretében a Veszprémi Főegyházmegyének. A beruházás 3,2 milliárd forintból valósult meg.