Tegnap, 12:30
Zarándoknap a Kerkai 120 emlékév kapcsán
A Kerkai 120 emlékév végéhez közeledve Kerkai Jenő jezsuita szerzetesre emlékeznek szeptember 21–én, szombaton a Mindszentyneumban. Az intézmény második emeleti kiállításán a KALOT alapítója is megjelenik, amit ingyen lehet megtekinteni. Délután Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes ismerteti elődje életútját.
Dr. Koronkai Zoltán SJ jezsuita szerzetes tart előadást és celebrál szentmisét Zalaegerszegen szombaton
Forrás: jezsuita.hu
A Mindszentyneum 13 órakor garantált tárlatvezetéssel és ingyenes kiállításlátogatással várja az érdeklődőket, amely során a Mindszenty életutat és a kommunista diktatúra egyházüldözését mutatják be. Kerkai Jenő középiskolai tanulmányait a Zalaegerszegi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte 1915–1923 között, hitoktatója Pehm (Mindszenty) József volt.
Kerkai Jenő volt a magyar jezsuiták közül a leghosszabb ideig börtönben lévő szerzetes, külön vitrinben őrzünk tőle tárgyakat. A programok az Ars Sacra Fesztivál és a Kulturális Örökség Napjai keretein belül valósulnak meg.
Ezt követően a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Csoportjának szervezésében tart előadást 16 órakor dr. Koronkai Zoltán SJ jezsuita szerzetes, melyben a KALOT alapítójának életútját és a katolikus mozgalmat ismerteti. Az előadás után az atya a Mária Magdolna Plébániatemplomban celebrál szentmisét. Szeptember 22-én, vasárnap 8 óra 30 perckor Csesztregen lesz búcsúi szentmise Kerkai Jenő tiszteletére.
Koronkai Zoltán SJ summa cum laude minősítéssel doktorált a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán 2024 júniusában. Kutatási témája a múlt század egyik meghatározó jezsuita alakja, Kerkai Jenő élete és munkássága volt.