2024.08.18. 15:30
GébArt zárókiállítás: a hely szelleme a képeken
Teljesen új koncepcióval, új résztvevőkkel, egy fiatalabb generáció bemutatkozásával zajlott az idei alkotótábor Zalaegerszegen. A XXXI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepen született műveket pénteken délután zárókiállításon láthatta közelebbről a közönség. Az időszaki tárlat szeptember 6-ig látogatható.
A XXXI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításán Kiss-Molnár István intézményegység-vezető, Horváth Gábor humánizgazgatási csoportvezető és Filp Csaba.
Fotó: Pezzetta Umberto
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Keresztury VMK együttműködésében létrejött GébArt alkotótelep ezúttal a nemrég diplomázott, illetve leendő művészeknek adott lehetőséget arra, hogy inspirálódjanak a nem mindennapi környezetben. A 12 fős csapatban erdélyi és német hallgató is helyet kapott. Gleb Konkin-von Serebrowski a Drezdai Képzőművészeti Akadémiáról (Hochschule für Bildende Künste Dresden) érkezett „cserediákként”, alkotásaival a történelmi traumákra reflektál, amit áthat a békevágy. Több művében a totalitárius rendszerek szimbólumai jelennek meg, művészként a múltban történt szörnyűségek leküzdésén dolgozik.
A történelmi traumák is megjelennek az alkotásokon
- Sokat foglalkozom a transzgenerációs traumákkal, s azzal, hogy miként birkózhatunk meg azokkal – felelte érdeklődésünkre a német fiatalember. - Most látható képeimen szalmát és füvet használtam, amit a környéken szedtem. A szalmából való mező a földhöz fűződő nemzeti érzéseket jelenti. A képeken német és szovjet katonai csizmák láthatók. A német csizma mögötti füvet feketére festettem, mintha megégett volna. A szovjet csizma pedig a fűre lép, amely tele van cigaretta darabokkal. Mind a kettő a történelmi megszállásra utal, sokat gondolok azokra a civilekre, akik a különböző rezsimek alatt szenvednek.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Keresztury Dezső VMK együttműködésében létrejött alkotótelep résztvevői:
Bartus Zsófia
Cieklinski Godvin János
Gábor Mónika
Gleb Konkin-von Serebrowski
Horváth István
Jákli Zsófia Elvira
Kerese Zsolt
Komócsin Sára Júlia
Kristály Kincső
Mező Zsanett Virág
Móré Réka Sára
Tóth Zoltán
Népművészet és képzőművészet kéz a kézben
Kerese Zsolt jóval közelebbről érkezett, Csonkahegyháton él a Magyar Képzőművészeti Egyetem negyedéves, festő tanszékes hallgatója.
- Jórészt a helyszín ihletett engem, a természetet igyekeztem beemelni a munkáimba. A kis méretű kollázsomon kagylók kaptak helyet, az itt átélt impressziókat próbáltam belefoglalni. Az Ady-gimnázium diákjaként többször jártam már itt. Akkor és most is kikötöttünk Csuti Tibor fazekasmester műhelyében, ahol korongoztunk, szobrászkodtunk. Osztályunkra amúgy is jellemző, hogy nemcsak a jelenben élünk, hanem a múltban is kalandozunk. A festményeken, installációkon jól látszik, ahogy a régi gyökereinkhez, a népművészethez is visszanyúltunk.
A GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep környezete ihlette a résztvevőket
Dr. Filp Csaba festőművész, egyetemi docens beszédében azt hangsúlyozta, valóban hatott rájuk a hely szelleme, és sok olyan kísérletbe vágtak, amivel eddig még nem találkoztak: bizonyíték erre a spanyolozott technikával festett kagylóhéj, a női és férfi princípium a kagylóhéjakon, a Gébárti környezetből származó tárgyak egy oltáron, a félig festett és hímzett absztrakt képek, a kerámia szobrok vagy a herbáriumokat idéző növényrajzok. A alkotótábor tárlata szeptember 6-ig látogatható.
A XXXI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása
Fotók: Pezzetta Umberto