2024.09.06. 07:00
Olvasni menő
A fiatalok közt is vannak könyvmolyok. Lentiben a könyvtárban nagy sikere volt Kovács Attila, alias Holden Rose író által tartott olvasásnépszerű programnak idén nyáron
Középiskolásként nyaranta a következő tanév kötelező olvasmányait olvastam, nem okozott gondot olvasni szerető diákként, bár visszaemlékezve a Nyomorultak azért elég hosszú olvasmány. Manapság sokan tapasztják rá azt a bélyeget a fiatalokra, hogy nem olvasnak könyveket, főleg nem papíralapút. Ennek ellentmond egy tavaly készített észak-amerikai tanulmány, mely szerint a Z generáció (1995 és 2010 születettek) tagjainak 55 százaléka hetente egyszer vagy többször, 40 százaléka pedig minden nap olvas, 35 százaléka még többet is, mint a koronavírus-járvány előtt. A kutatás szerint a fiatalok 56 százaléka számára a könyvolvasás a technológia által túltelített világ elől való menekülés. Tízből négy fiatal szerint pedig a nyomtatott, papíralapú könyvek menők.