Elkezdődött a klubszezon

2 órája

A VMK Cafféban játszott a húsz éves jubileumára készülő Kiscsillag

Forró hangulatú, telt házas koncertet adott péntek este Zalaegerszegen, a VMK Cafféban a Kossuth-díjas gitáros-énekes-dalszerző Lovasi András vezette Kiscsillag zenekar. Az alterpop műfajának hazai kiválósága több mint másfél órás, 26 dalból álló programot mutatott be.

Gyuricza Ferenc

Lovasi András, a Kiscsillag Kossuth-díjas alapító frontembere Fotó: Gyuricza Ferenc

A koncert közben a Zalaegerszegen rendszeresen megforduló Kiscsillag frontembere több alkalommal is elmondta: jelenleg új albumon dolgoznak, ennek köszönhetően a régi nagy slágereik – mint a Hú, de sötét, az Állnak a férfiak, a Fishing on Orfű vagy a Kockacukor – mellé vadonatúj szerzemények is bekerültek a programra. Ezek között akadt olyan is, ami videoklip formájában már napvilágot látott, ilyen volt a körülbelül egy hónapja debütált Szeretnivalója címet kapott zeneszám, ugyanakkor olyan Kiscsillag-dalt is játszottak, amit itt hallhatott először a zalai közönség. A program során – a helyszín adottságainak köszönhetően – Lovasi több alkalommal is közönség soraiba lépett, s ott énekelte dalaikat. A frontember mellett a zenekarban az ugyancsak alapító gitáros-énekes Leskovics Gábor mellett Hajba Imre basszusgitáros, Szesztay Dávid billentyűs, valamint Bajkai Ferenc dobos játszik még.

A megalakulása húsz éves jubileumát jövőre ünneplő Kiscsillag zenekar koncertje a zalaegerszegi őszi pop/rockzenei klubszezon nyitányát is jelentette, amelynek folytatásaként legközelebb – október 11-én – a Felefánt játszik, ugyancsak a VMK Caffé színpadán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában