2024.08.18. 07:30
Az FC Nagykanizsánál remélik: sok szurkoló lesz a vasárnapi meccsen
Itthon játszik rangadót vasárnap (17.30) az FC Nagykanizsa a labdarúgó NB III Délnyugati csoportjának 4. fordulójában, a vendég a Kaposvári Rákóczi FC lesz.
Lőrincz Bence készül lövéshez a két csapat tavalyi, kanizsai összecsapásán, amit a vendégek nyertek meg
Fotó: archív/Gergely Szilárd
Szomszédvárakról van szó, földrajzilag és a tabella alapján egyaránt: a zalaiak eddig hibátlan mérleggel másodikok, míg a somogyi rivális döntetlennel kezdte az évet és ezért a harmadik helyre szorul. A két csapat sorsolása mutat átfedéseket, s ez talán módot ad, hogy a formájukra következtessünk: a Kanizsa a Majost 2-1-re, a PTE-PEAC-ot pedig 5-1-re verte, míg a Rákóczi ugyanezekkel a csapatokkal 1-1-es döntetlent játszott, illetve 9-1-re nyert. A két vasárnapi rivális az előző három szezont csoporttársként töltötte a harmadik vonalban, ez idő alatt két meccsükön zalai, hármon pedig somogyi siker született, egy iksz mellett.
Az FC Nagykanizsánál remélik, hogy a jó szezonkezdés, illetve a neves ellenfél sok szurkolót csábít a lelátóra vasárnap, a csapat pedig mindent megtesz a győzelemért.