Az elszármazottakat is meghívták

2024.07.07. 08:30

Falunap boltátadóval Hagyárosböröndön

Hagyárosbörönd szombaton megrendezett falunapja azontúl, hogy sokféle programot kínált, lehetőséget biztosított a zalai községből elszármazottak találkozójára is, továbbá a megújult kisbolt átadására.

Antal Lívia

A kemencénél estébe nyúlóan sütötték a pizzákat. A képen Simon Anikó és Kemesné Molnár Anikó

Fotó: Antal Lívia

A Magyar Falu Programot négy éve indította el a kormány, amelynek egyik nagyon fontos eleme volt a kisboltok újranyitását, felújítását, átalakítását szolgáló pályázati kiírás. Hagyárosböröndön a vállalkozó élt a lehetőséggel, és meglévő kisboltjának felújításához 27 millió forint támogatást kapott, hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő.

Vigh László, Varga Katalin és Molnár Imre a boltban, amelynek felújításával az áruválaszték is bővült
Fotó: Antal Lívia

Molnár Imre vállalkozó, aki korábban polgármestere volt a falunak, a helyi és az átmenő forgalomra is számíthat, mert kávézó is működik a 76-os főút mellett fekvő egységben. Mint mondta, szívügye a falu fejlesztése, a szolgáltatások bővítése, ezért örül annak, hogy az elnyert támogatásból és a 14 millió forint saját erőből sikerült boltját felújítani, korszerűsíteni.

A bolt fontos közösségi tér az itt élők és az önkormányzat számára, hiszen az itt kifüggesztett hirdetményekkel elérhetik azokat is, akiknek nincs internetje, emelte ki Varga Katalin, Hagyárosbörönd polgármestere. Elmondta, hogy nagy örömükre szolgál, hogy nagyon sok elszármazott élt a meghívással, sőt, a 17 főzőcsapatból kettőt ők alkotnak. Az ételkínálatban pizza és kürtöskalács is szerepel, amit a két éve a Leader-program támogatásából felépített kemencénél süt egy lelkes csapat. A falunapra régi traktorokból kiállítást rendeztek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában