23 órája
A rendőrség nagy erőkkel keresi a murakeresztúri feltételezett gyilkost
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is nagy erőkkel keresi azt a férfit, aki Murakeresztúron feltehetően még hétfőn este megölte volt feleségét, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A Mura folyó a napokban tajtékzik, ha a vízbe került a feltételezett tettes, akkor már nem él
Fotó: Szakony Attila
A gyilkosság után egy nappal, kedden jártunk a bűncselekmény helyszínén, ahol a környékbeliektől érdeklődtünk arról, mi vezethetett a családi drámához.
Már egyszer megpróbált öngyilkos lenni...
Akkor az egyik környéken lakó elárulta: a férfi már korábban is megpróbált önkezével véget vetni az életének, akkor azonban megmentették. Sok falubeli azt találgatja, hogy miután hétfői szörnyű tettét felismerte, esetleg az áradó Mura folyóba vetette magát. Ez természetesen csak feltételezés, de ez a szóbeszéd járja a településen.
Ha a feltételezett tettes beugrott a folyóba, már nem él
Egy általunk megkérdezett nagykanizsai úszásoktató, úszó és triatlonedző, Kiss-Miatta Mercédesz szerint ha így tett, az valóban végzetes lehetett.
– Ilyen erős sodrású folyóban, mint a Mura, az is pillanatok alatt elmerül és megfullad, aki jól úszik, és az is, aki nem tud úszni – vélekedett. – A víz és a meder tele van akadályokkal, esetlegesen kiálló vasakkal, sőt rengeteg hordalékot sodor a háborgó folyó. Ráadásul a víz nagyon hideg, tele van örvénnyel, ami megakadályozza az úszást. A vízbe kerülés után néhány percen belül beállhat a halál.
A környéken bujkálhat, elfogatóparancs van ellene
Információink szerint a hatóságok már átkutatták a Mura folyót és környékét. Azt gondolják, hogy a feltételezett elkövető Murakeresztúr és Nagykanizsa térségében bujkálhat. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden emberölés miatt elfogatóparancsot adott ki Kránicz Attila ellen.